Adatkezelési tájékoztató

Jelen tájékoztató célja, hogy mielőtt megadná az adatait, megismerhesse, hogy a képző milyen adatokat és milyen célból kér el Öntől, és hogy milyen jogok illetik meg, miután megadta azokat.

Az FELK Kft. jelen tájékoztató elkészítésekor az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 Rendelete (2016. április 27.) a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet), másképpen GDPR vonatkozó cikkében foglaltakat vette figyelembe.

  • Felnőttképzési törvény hatálya szerint szervezett képzésen való részvétel

Amennyiben Ön olyan képzésen vesz részt (például OKJ-s képzés, állami forrásból megvalósuló képzés, és további olyan képzési típus, amelyre a képző felnőttképzési engedélyt szerzett) és a képző a felnőttképzési törvény* szerint valósít meg, úgy a képzőnek a következő adatokat kell Öntől elkérnie és kezelnie:

  • név, születési név,
  • anyja neve,
  • születési helye és ideje,
  • neme,
  • állampolgársága,
  • lakóhelyének és tartózkodási helyének címe,
  • telefonszáma,
  • nem magyar állampolgár Magyarországon való tartózkodásának jogcíme és a tartózkodásra jogosító okirat, okmány megnevezése és száma,
  • tanköteles résztvevő esetén a szülő, törvényes képviselő neve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma,
  • a képzési jogviszonnyal összefüggő adatok, amelyek a képzésben részt vevő iskolai és szakmai végzettségével, nyelvi ismereteivel, képzésbe történő felvételével, tanulmányainak értékelésével és minősítésével, a képzéssel megszerzett szakképesítés vagy egyéb kompetencia megnevezésével, a vizsga helyével, időpontjával, eredményével kapcsolatosak,
  • támogatott képzések esetén, amennyiben azt a támogatói szerződés előírja: pl. fotók, hangfelvételek,
  • munkaerő-piaci státusz.

Az adatkezelés célja, hogy Ön a képzésen részt vehessen.

Jogalapja: jogi kötelezettség teljesítése. Ha fenti adatokat nem kívánja megadni, úgy a képzésen sem tud részt venni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről a szakmai vezető, az oktatásszervező, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs és az oktató férhet hozzá.

A képző intézmény az Ön személyes adatait a felnőttképzési törvény alapján öt évig köteles megőrizni, az adójogi elévülésig nyilvántartandó adatokat legfeljebb 7 évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb 8 évig kezelheti.

A képző intézmény az Ön adatait harmadik fél részére nem továbbítja, kivéve, ha Ön állami támogatással megvalósuló képzésen vesz részt. Ebben az esetben a támogató részére a képzéssel kapcsolatos személyes adatai továbbításra kerülnek, illetve hatósági ellenőrzéskor a hatóság képviselői betekinthetnek az Ön adatait is tartalmazó képzési dokumentációkba.

  • Szabad piaci szolgáltatásként nyújtott képzésen való részvétel

Amennyiben Ön olyan képzésen vesz részt, amelyet a képző úgynevezett szabad piaci szolgáltatásként nyújt, a képzőnek csak a szerződéskötéshez, a kötelező statisztikához**, valamint a kapcsolattartáshoz elengedhetetlenül szükséges adatokat kell elkérnie Öntől és kezelnie:

  • név,
  • lakóhelyének és tartózkodási helyének címe,
  • telefonszám/mobiltelefonszám, és vagy e-mail cím,
  • tanköteles résztvevő esetén a szülő, törvényes képviselő neve, lakóhelye, tartózkodási helye, telefonszáma,
  • munkaerő-piaci státusz,
  • legmagasabb befejezett iskolai végzettsége

Az adatkezelés célja, hogy Ön a képzésen részt vehessen. Jogalapja: szerződés teljesítése, jogi kötelezettség teljesítése és jogos érdek. Jogos érdeke Önnek is, és a képző intézménynek is, hogy a kapcsolattartáshoz megfelelő kommunikációs csatornákat használjon (e-mail, mobiltelefon, stb.) Ha fenti adatokat nem kívánja megadni, úgy a képzésen sem tud részt venni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről az oktatásszervező, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs és az oktató férhet hozzá. Online regisztráció esetén az adatokhoz a képző intézmény részére informatikai háttérszolgáltatásokat nyújtó jogi személyek férhetnek hozzá. 

A képző intézmény az adójogi elévülésig nyilvántartandó személyes adatait legfeljebb 7 évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb 8 évig kezelheti.

A képző intézmény az Ön adatait harmadik fél részére nem továbbítja.

  • szakmai vizsgára jelentkezés

Amennyiben tanfolyamra vagy szakmai vizsgára jelentkezett, a következő adataidat kezeljük:

  • név,
  • születéskori név,
  • anyja születési neve,
  • születési hely, idő,
  • lakcím, tartózkodási hely címe,
  • állampolgárság,

Az adatkezelés célja, hogy szakmai vizsgát tehessen. Jogalapja: jogi kötelezettség teljesítése. Ha fenti adatokat nem kívánja megadni, úgy szakmai vizsgát sem tud tenni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről az informatikus, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs és a vizsgáztató férhet hozzá. Online regisztráció esetén az adatokhoz a képző intézmény részére informatikai háttérszolgáltatásokat nyújtó jogi személyek férhetnek hozzá.

A képző intézmény a személyes adatait a felnőttképzési törvény szerint öt évig köteles megőrizni, az adójogi elévülésig nyilvántartandó adatokat legfeljebb 7 évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb 8 évig kezelheti.

A képző intézmény az adatait harmadik fél részére nem továbbítja, kivéve, ha állami támogatással megvalósuló vizsgán vesz részt. Ebben az esetben a támogató részére a vizsgával kapcsolatos személyes adatai továbbításra kerülnek, illetve hatósági ellenőrzéskor a hatóság képviselői betekinthetnek az adatait is tartalmazó vizsga dokumentációba.

  • Europass bizonyítvány-kiegészítő igénylés

Amennyiben Europass bizonyítvány-kiegészítőt igényel, a következő adatait kezeljük:

  • név,
  • születéskori név,
  • születési hely, idő,
  • anyja neve,
  • lakóhely címe,
  • levelezési címe,
  • megszerzett szakképesítés megnevezése,
  • bizonyítvány sorozatjele és száma,
  • vizsga időpontja,
  • vizsgaközpont neve,
  • telefonszám,
  • e-mail

Az adatkezelés célja, hogy megszerezze az Europass bizonyítvány-kiegészítőt. Jogalapja: jogi kötelezettség teljesítése, és jogos érdek, amely a kapcsolattartást szolgálja. Ha fenti adatokat nem kívánod megadni, úgy az Europass bizonyítvány-kiegészítőt sem tud igényelni.

Az adataihoz a képző intézmény részéről az informatikus, az adminisztrátor munkatárs, valamint a pénzügyekkel megbízott munkatárs férhet hozzá. Online regisztráció esetén az adatokhoz a képző intézmény részére informatikai háttérszolgáltatásokat nyújtó jogi személyek férhetnek hozzá.

A képző intézmény a személyes adatait a felnőttképzési törvény szerint öt évig köteles megőrizni, az adójogi elévülésig nyilvántartandó adatokat legfeljebb 7 évig, a számviteli kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatokat legfeljebb 8 évig kezelheti.

  • Az Ön személyes adatainak kezelésével kapcsolatos jogai

A tájékoztatáshoz való jog: a személyes adatainak kezeléséről Ön jogosult bármikor megfelelő tájékoztatást kapni, írásban vagy szóban, amely az Ön megalapozott kérelme alapján történik. A kérelemre egy hónapon belül (esetlegesen két hónapnyi meghosszabbítással) kell megadni a megfelelő tájékoztatást, amelyért díj nem számolható fel.

A hozzáférés joga: bármikor kérhet visszajelzést azzal kapcsolatosan, hogy adatainak kezelése folyamatban van-e, milyen jellegű adatait kezelik (ez abban az esetben, ha az adatait nem Ön közvetlenül adta meg), kiknek, hová fogják azt továbbítani, meddig tárolják, stb., azaz minden, az Ön személyes adatával kapcsolatos tájékoztatásra, beleértve az automatizált döntéshozatal tényére, profilalkotásra vonatkozó felvilágosítást is. Kérésére az adatokat másolatban is elkérheti.

A helyesbítéshez való jog: kérheti a nem pontosan vagy hiányosan rögzített adatainak ésszerű időn belüli kijavítását.

A törléshez való jog: kérheti, hogy adatait ésszerű határidőn belül töröljék az adatbázisból, ha arra már nincs szükség abból a célból, amelyhez gyűjtötték, ha visszavonja az adatainak kezelésére vonatkozó hozzájárulását, tiltakozik adatainak kezelése ellen, vagy ha adatait jogellenesen kezelték. (Nem töröltetheti a személyes adatait abban az esetben, ha az adatainak kezelésére valamely jogi kötelezettség miatt van szükség. )

Az adatkezelés korlátozásához való jog: ha Ön valamilyen okból vitatja, hogy az adatainak kezelése megfelelő módon történik, addig, ameddig ez nem tisztázódik, korlátozhatja adatainak használatát.

A tiltakozáshoz való jog: Ön bármikor tiltakozhat az ellen, hogy az adatait kezeljék, így ebben az esetben a képző intézmény az adatait nem kezelheti tovább.

A panasztételhez való jog: ha az adatainak kezelésével kapcsolatban valamilyen kifogása van, panaszt tehet az illetékes hatóságnál: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C., telefon: +36 1 391 1400, www.naih.hu , ugyfelszolgalat@naih.hu .

A bírósághoz fordulás joga: ha az adatainak kezelésével kapcsolatos jogai sérülnek, jogosult arra, hogy bírósághoz forduljon.

Az adathordozhatósághoz való jog: amennyiben igényli, megkaphatja adatait elektronikus adathordozón, vagy kérheti, hogy ezeket a képző intézmény egy másik intézménynek továbbítsa.  

Az adatkezelések során nem történik adatai alapján automatizált döntéshozatal, profilalkotás. Személyes adatai védelmének érdekében a papír alapú dokumentumokat elzárva, biztonságos helyen tároljuk, az elektronikusan tárolt adataihoz a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatársak férhetnek csak hozzá. Az IT biztonság szintjéről, az iratkezelésről intézményünk külön szabályzatban rendelkezik. 

Amennyiben Önnek személyes adatainak kezelésével kapcsolatban bármilyen kérdése van, az alábbi elérhetőségek egyikén fordulhat hozzánk:

Az adatkezelő intézmény megnevezése:

FELK Kft.

Címe: Telki, Szarvas utca 16.

Képviseli: Pálfy Éva

Felnőttképzési kapcsolattartó: Hufnágel Bianka

E-mail cím: oktatas@felk.hu

Telefon: 0630/ 4730933